A magyarság hatalmas utat tett meg Közép-Ázsia pusztáiról a Kárpát-medencéig, ahol ma is élünk. De ez nem volt turistaság. A természetjárást mindenki önként, saját gyönyörûségére teszi.
A középkori reneszánsz kultúrája, értékrendje csalta ki az embert a szabadba. A személyes kíváncsiság, a megismerés vágya hajtotta õket, felfedezni a vidéket, az országot.
Az elsõ dokumentált természetjáró Petrarca volt 1336-ban.
A mai értelemben vett turizmust az újkortól számíthatjuk, mikor az ipari forradalom és városai egyre messzebb szakították az embert õsi közegétõl. Hazánkban a tehetõsebb polgárok kezdtek kirándulni - elsõsorban a Magas-Tátra körzetében -, már a XVI. századtól.
A gyalogos turizmus igazán a XVIII. század végétõl terjedt el. 1873 a szervezett természetjárás kezdete hazánkban: Tátrafüreden megalakult az elsõ turista szervezet: a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE). Ez volt a világon a hatodik ilyen jellegû társaság. 1891-ben az MKE Budapesti Szakosztályából jött létre a Magyar Turista Egyesület, mely fõ céljának a középhegységi túrázás fejlesztését tartotta. 1913-ban 22 egyesület, több mint 100.000 taggal megalakította a Magyar Turista Szövetséget (MTSZ). A sok-sok nehézség ellenére (I. Világháború, proletárdiktatúra, fehér terror) lassan, de fejlõdött a magyar turistaság. Ezt ismerte el 1931-ben a Budapesten tartott Nemzetközi Turista Kongresszus. Ez idõben már létezett - ha nem is mindig élesen különválva - a turista szervezetek polgári, ill. munkás szervezõdése.
A II. világháború idején visszaszorult, a nyilas uralom alatt megszünt az MTSZ tevékenysége. 1945 után a politika a természetbarát mozgalmat is államosította: szervezeteket oszlatott fel, egyesületi házakat vont állami kezelés alá, s 1949-ben a Vándorsport Szövetség helyébe létrehozta a Magyar Természetbarát Szövetséget (MTSZ). Az MTSZ azóta váltakozó sikerrel végzi a magyar természetjárás érdekképviseletét és szakmai vezetését. Az országos szerv 1987-ben igazi alulról, a tagszervezetekbõl építkezõ szövetséggé vált.
| "Ma itten, holnap ottan, Csak ez az élmény... Csavargónak születtem, Csavargó vagyok én" |
Petõfi több volt, mint kóborló poéta, együtt élt az országgal. Majd minden település büszkélkedhet ottjártának krónikájával. Emlékét sok forrás, számos fa és számtalan emléktábla õrzi.
Sokszor kényszerbõl volt gyalogos turista, de a természet barátjaként egyszerre szerette hazája minden értékét; a múltat, a jövõt, a népet, a természetet.
| "Oh, természet, oh, dicsõ természet! Mely nyelv merne versenyezni véled? Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz..." |
Õt is inkább forrongó lelkû ifjúnak ismerjük, mint turistának.
A parasztfiú Ácsteszéren született, így elõbb a "Bakony-erdõ" vidékét, majd a környezõ vásározó városokat ismerte meg. Iskoláit járva bõvült a bejárt területek terjedelme. 1825 nyarán vagy 1200 kilométert gyalogolt: Pozsony, Bécs, Sopron, Kõszeg, Körmend, Varasd, Zágráb, Fiume, Diakovár, Eszék, Szekszárd, Pest útvonalon. S ezt még számos hazai és külföldi út követte. Utazásai során jelszava volt:
| "Jobb egyszer látni valamit, mint arról tízszer olvasni." |
Ki volt Õ? Polihisztor. Kihasználva a szülõi ház felvilágosult szellemét, a jólétet, nagy mûveltségû, sokoldalú emberré képezte magát. Így lett kultuszminiszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, egyetemi tanár, kutató fizikus... és kiváló turista is.
Serdülõkori erdélyi túrák után 18 évesen már Európa második legmagasabb hegycsúcsán állt (Monte Rosa: 4633 m). Az egyetemi vakációk idején az Alpok, fõleg Dél-Tirol dolomit sziklatornyai vonzzák. Több elsõ megmászás fûzõdik nevéhez.
Két lányát is kiváló alpinistának nevelte.
1890-ben az akkor még feltáratlan Balkánon expedíciózott. Ezek fõleg egyéni babérok voltak. 1888-ban megalakult a Magyarországi Kárpát Egyesület Budapesti Osztálya, melynek elsõ elnöke lett. Fokozatosan tárták fel az egyre táguló környék természeti értékeit, szervezve a turistaságot.
Különbözõ kedvezményekhez (utazási, vásárlási) juttatta a szervezett természetbarátokat. Vezetése alatt sok turistalétesítmény épült (utak, turistaházak, pihenõhelyek, útvonalak).
E tevékenységben méltó társa volt Téry Ödön.
A híres író fiatal korában szükségbõl járta az "apostolok lován" az ország északkeleti csücskét. Már ekkor vallotta: "gyalogolni jó". Még akkor is, ha az út Kassától Sárospatakig tartott!
Késõbb fájó, beteges lába ellenére híres botjára támaszkodva túrázott. Beleszeretett az Alföldbe, csodálta a hegyeket és imádta a tengert, haláláig.
Úti írásai az igazi turista értékrendet képviselik.
"Menjetek ki a természetbe, s ismerjétek meg egymást ott, ahol az ember õszinte lesz."
"A millió üstökû" erdõrengeteg hûséges poétája nehéz sorsa enyhét, örömét kereste és találta a "szabad erdõk, a hegyek ezrei" között. Öregeskedve, betegségtõl kínzottan is hû maradt önmagához, turista lelkületéhez:
| "Nosza lendítsd magad, olyan légy, mint csikó, s hajrá! fel, fel a hegyekbe, mind magasabbra, Csak addig élsz, míg bátorít barangoló kedved." |
Sokáig csak csavarogni szeretõ tévésként ismertük. S egyszercsak stábjával végigjárta az Országos Kéktúrát, s közben csodás filmet forgatva szerzett rangot csapatának, a természetjárásnak, s országunknak. A"Másfélmillió lépés Magyarországon" címû filmmel örökbecsût alkotott. Majd lépett még egy milliót a Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán hasonló sikerrel.
Kopjafája Zengõvárkony mellett turista zarándokhely.
Az emberiség természetesen két részre oszlik: aki turista és aki nem. Turistákból is legalább négyféle van (Benedek István nyomán):
1. Kocaturista: aki ragyogó, drága felszereléssel "lötyög" ide-oda, mindig többet mutatva, mint amire valójában képes.
2. Kulturista: aki szereti a természetet, s amolyan széplélekként oda jár gyönyörködni, pihenni, ha ez erõfeszítésébe nem kerül.
3. Fajturista: õ csak a teljesítményt élvezi, s így rengeteg szépség, ismeret mellett megy el.
4. Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyõzve az akadályokat, legyõzve önmagát.
Az ENSZ 1954-ben a "Homo turisticus" fogalmát így határozta meg: "turistának számít bárki fajra, nemre, nyelvre, vallásra való tekintet nélkül, aki állandó lakhelyétõl más területre távozik és ott az év 12 hónapjából legalább 24 órát és legtöbb 6 hónapot tartózkodik természetjárás, üdülés, sportolás, gyógykezelés, családi látogatás, mûvelõdés, zarándoklás céljából."
E könyvben elsõsorban a túrázó, természetbarát turistákról beszélünk, mert õk az igazi turisták. A túrázó inkább a teljesítményt, a természetbarát inkább az élményt (szépséget) keresi. De hát nem élmény-e saját magunk legyõzése a Mátra gerincén túrázva, és nem teljesítmény-e megtalálni a Pilis-barlang eldugott bejáratát a hegyoldalban? Nem lehet, nem szabad a túrázót és a természetbarátot szembeállítani. Már csak azért sem, mert mindkettõ természetjáró.
A természetjáró ember (továbbiakban turista) igen összetett lény. Egyszerre õsember és egyszerre a jövõ század embere. Õsember, mert a természetben, a természet szabályait tisztelve él. De a XXI. század képviselõje is, mert tudatos, a környezet egészét értõ, és féltõ gondolkodása révén a természetért, s így önmaga jövõjéért is él. Ebbõl is látszik, természetbarátnak lenni nehéz "hivatás". Mindenhez érteni kell; a fõzéshez éppúgy, mint a gótikához, a tájoláshoz éppúgy, mint a népszokásokhoz. A turistaság így egész embert kíván, ám cserébe tartalmas elfoglaltságot nyújt egy teljes életre.
Tehát, ki vagyok én, a túrázó? Eötvös Lóránd szavaival válaszolunk:
"Turista az, aki útra kel azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepett álmaiban feltûnik elõtte egy olyan szebb világ, melyben zöldebb a fû, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek, vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek; s aki az álomkép eredetijét fáradságtól vissza nem riadva keresi, s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja, de azért jó kedvét el nem veszíti, hiszen örömét éppen ez a keresés teszi."
|
Nosza, lendítsd meg magad olyan Berda József |
A természetjárást az ember a saját örömére "találta fel", így lehetett a magánszféra része. De mert közösségben gyakorolják, mert országonként százezreket érint, így társadalmi ügy is. Mi a természetjárás a társadalom egésze számára? Kezdetben a megismerés, a sport és a rekreáció céljait szolgálta kimondatlanul is. Hazánkban a felszabadulás után a hazafias-honvédelmi nevelés szûk medrébe akarták beterelni. Pedig ennél sokkal-sokkal több. Egyszerre nevelési és megismerési lehetõség, szemléletmód és cselekvési forma, érzelmi- és értelmi viszonyulás környezetünkhöz. Tehát turistának lenni egy pozitív életforma, egyeseknél már-már világnézet.
Természetesen a hangsúlyok egyesületenként, szakosztályonként változnak. Van ahol a sport, a teljesítmény a lényegesebb, máshol a közös együttlét vagy a természetvédelem a fontos.
Egy biztos: a természetbarát mozgalmat társadalmunk nem kezeli értékének, hasznának megfelelõen. A szaktárcák sem tudnak mit kezdeni sokszínû tevékenységünkkel:
Így történhet meg, hogy erkölcsi- és anyagi támogatásunk lehetséges módozataiért küzdve gyakran esünk a "sok szék közül a pad alá".
A nevelési folyamat során az ember személyisége változik, többnyire tudatos tevékenység (nevelés) hatására. A nevelés területei a természetjárás sajátosságai alapján az alábbiak:
Erkölcsi-világnézeti nevelés: A sok átélt esemény, megszerzett tudás lassan törvényekké áll össze az egyénben, mely meghatározza magatartását, viszonyát társaihoz, szûkebb és tágabb környezetéhez. Az erkölcsi-világnézeti nevelés fontosabb részei:
Munkára nevelés: A tervszerû, rendszeres túratevékenység felkészülést, erõkifejtést, tartós figyelmet, önértékelést kíván. A szakosztályban, csoportban munkamegosztás alakul ki a képességek függvényében. A rend, a tisztaság és az önfegyelem, nemcsak a munkahelyeknek, de a túráknak is elengedhetetlen feltétele. A munkatúrák (útvonalfestés, pihenõ karbantartás, forrásfoglalás, térképhelyesbítés, stb.) a klasszikus munkatevékenység lehetõségét adják. A jó közösségben az ellenõrzés és értékelés sohasem marad el.
Honismereti-hazafias nevelés: Szeretni és vállalni csak azt lehet, amit ismerünk. A turista "lépésrõl-lépésre" fedezi fel honát. Így aktív cselekvések során veszi tulajdonba hazáját. Megtapasztalt élményei, átélt érzelmei révén fog kötõdni.
Közösségi nevelés: A természetjárás a többség számára közösségi sport. Így a túrázó közösség tagjai nemcsak a természetnek, de egymásnak is barátai. A közösségi életnek írott és íratlan szabályai vannak, melyet a közösség tagjai hívnak életre és tartanak-tartatnak be a közös cél érdekében. A közössséget a közös élmények és értékek kovácsolják egybe, de sokat segíthetnek a jelképek és hagyományok.
Ökölógiai nevelés: Ennek célja, hogy az ember egészében lássa és tapasztalja élõ- és élettelen környezetét, tudva, hogy csak általuk létezhet. A túraterületeken tapasztalt részproblémákat elõbb-utóbb kiterjesztve, a Föld egészébe helyezve kell tudni értelmezni. Gondoljunk a környezetvédõk jelmondatára: "Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!"
Értelmi-tudati nevelés: A túrák során, a képzéseken felmerülõ sok információ gazdag tárházát nyújtja az elménket gyarapító ismereteknek. Nemcsak a tudásanyag menyiségében, de a megismerés és gondolkodás módszertanában is sok újat nyújthat a természetjárás. A megtapasztalt gyakorlatnál nincs jobb tanítómester. Tudásunk gyarapításában sokat segíthet egy jó túratárs, és kell, hogy segítsen a túravezetõ.
Esztétikai nevelés: Az esztétikum a valóság tükrözõdése belsõ világunk által. Tehát az esztétikai nevelés a "szép" felismerésére, befogadására és a harmónia iránti igényre készít fel. Nekünk, természetjáróknak, könnyû dolgunk van: a természet önmagában érték, szépség. Az emberi "alkotásokat" pedig meg kell tanulni elemezni, értékelni. Az alkotás bármi lehet: elvadult kastélypark, rendezett városkép, egy ízes mondat, egy megnyerõ gesztus, egy hangulatos dal ..., saját túraöltözetünk vagy túranaplónk.
Egészséges életmódra nevelés: Ez a nevelési terület testi-lelki hatásokat feltételez. A rendszeres mozgás szabad levegõn és napfényen növeli szervezetünk ellenálló képességét és segíti regenerálódását, miközben felkelti a mozgás, sportolás igényét, s így az egészséges életmód egy lehetséges modelljét nyújtja. E minta fontos része a gyakorlott túrázók tudatos étkezési kultúrája. Sõt, lehet hogy nehezen hihetõ, de a higiénia sem ellentétes a természetbarát értékrenddel. A kellemes fizakai fáradtság, a hétköznapitól eltérõ környezet, a jó hangulat és társaság az idegrendszer feltöltõdését szolgálja.
Folytatás: Kõzetek, ásványok, õsmaradványok, a felszín formakincsei