3.3.1
A víz jelentõségeA vízburok döntõ tömege az óceáni medencékben található. A körforgás révén azonban a Föld vízkészlete állandó mozgásban van, s így az összes geoszférát összekapcsolja. E hatalmas tömegû "vándorláshoz" az energiát a napsugárzás biztosítja. A földfelszín 71 %-át, mintegy 350 millió km² felületet borít víz.
Földünk hatalmas vízkészletének (kb. 1200 millió km³) 97 %-a a sós víz és csak alig 3 %-a (kb. 36 millió km³) az édesvíz, de ennek is döntõ része, kb. 2,2 % jégtakaróként halmozódott fel, elsõsorban a Déli-sarkvidéken. Az emberiség rendelkezésére - elsõsorban a folyókban és tavakban - az édesvízkészlet 1%-a, a teljes földi vízkészlet 0,03 %-a áll, ebbõl kell gazdálkodni!
3.3.1
A víz jelentõségeA víz az élet bölcsõje volt, ma is az élet egyik feltétele. Minden élõlény elsõsorban vízzel "táplálkozik", s ebbõl épül fel testtömegének döntõ része is. Egy ember szervezetének kétharmad része víz, a medúzáknál viszont ez az érték elérheti a 98 %-ot.
Az élõvilág az élet kialakulása óta eltelt 3,5 milliárd év alatt jól alkalmazkodott a vízi környezethez (víznyomás, fényviszonyok, közegellenállás, felhajtóerõ, áramlási sebesség....)
Hazai vizeink élõvilága - mivel jelentõs mélységek nincsenek - fõleg a folyási sebesség alapján osztályozható. E szerint létezik gyors sodrású (pisztrángról elnevezett), közepes sebességû (márna) és lassan áramló (dévér) élõhely, szinttáj.
A vízben is a Nap sugárzása az élet alapja. Ennek energiáját hasznosítják a növények (algák és a fejlettebbek egyaránt) az oldott tápanyagok és a szén-dioxid beépítéséhez. A moszatokat parányi férgek, rákok, rovarlárvák és más növényevõk kebelezik be. Õket fogyasztják az apróbb halak (ivadékok), míg ezeket a ragadozó halak eszik meg. Az így kialakult táplálékláncok elhalt szervezeteit a lebontó mikroorganizmusok elemi tápanyagokká bontják le, s ezek a növények számára újra felvehetõvé, hasznosíthatóvá válnak. Ez a víz anyagforgalmának (az anyagok körforgásának) erõsen redukált, leegyszerûsített modellje.
A gázanyagcsere körfolyamatában a növényi fotoszintézis oxigént biztosít. Ez a növényi és állati légzés során hasznosul, ugyanakkor a gázcsere révén keletkezett szén-dioxidot a zöld növények a szintézis folyamán újra beépítik. Ezek után érthetõvé válik a világóceánok szerepe a légkör szén-dioxid tartalmának szabályozásában. A tengeri növények által felhasznált szén-dioxid egy része kõolajba, földgázba, mészkõbe, dolomitba, ill. a tengerpartokon szénbe épül be. Ezáltal hosszú idõre (millió évekre) eltûnnek ("tárolóba" kerülnek) az anyagkörforgásból, csökkentve a Föld éghajlatának felmelegedését (az üvegházhatást). Az utóbbi több, mint száz évben az emberi tevékenység gyorsuló ütemben juttatja vissza a légköri felmelegedést fokozó gázt a szerves energiahordozók égetésével.
Legalább ilyen jelentõségû a földfelszín kétharmadát borító hatalmas víztömegek (az óceánok és tengerek) éghajlatmódosító hatása. Ennek oka a víz - levegõtõl eltérõ - fajhõje. Ezáltal a tengerpartok éghajlata kiegyenlítettebbé (a szélsõséges hõmérsékletektõl mentessé) válik.
A víztömegek lassabb felmelegedése következtében nyáron hûvösebb, míg télen a víz jobb hõtartóképessége miatt enyhébb a tengerpartok hõmérséklete, mint környezetüké.
A környezettõl való eltérést hõmérsékleti anomáliának nevezzük (nyáron a hûtõhatás miatt negatív /-/, télen a "fûtõ" jelleg következtében /+/ értékû).
Az állandóan magas páratartalom szintén befolyásolja a partvidék éghajlatát, azáltal, hogy rendszeres, egyenletes csapadékot biztosít.
Ha vizekrõl beszélünk, elsõsorban az óceánokra, tengerekre, folyókra, tavakra gondolunk, holott víz szinte mindenütt van:
A Föld felszínére jutó víz egy része elpárolog, s visszakerül a légkörbe. A fennmaradó víz a felszínen lévõ vizeket (folyóvizek, tavak, tengerek, óceánok) táplálja, illetve beszivárog a talajba. Az utóbbi esetben felszín alatti vizekrõl beszélünk. A talajban a talajszemcsék között lévõ vizet talajnedvességnek nevezzük. A talajvíz az elsõ vízzáró (pl. agyag) réteg fölött felhalmozódó leszivárgó víz. Ez táplálja a forrásokat, talajvíz kutakat (kerekes kút, gémes kút). Hazánkban erõsen szennyezett, elsõsorban a trágyázás (mûtrágyák, fõleg a nitrogén-mûtrágyák, szerves trágyák) és növényvédõ-szerek miatt, de jelentõs szennyezést okoznak a szennyvizek is, például a nem betonozott falu szikkasztó gödrökbõl kiszivárgó szerves ürülékek. Erõsen szennyezett a hulladéklerakóhelyek alatt lévõ talajvíz is. A leszivárgó csapadékkal az egészséget erõsen károsító (pl. sugárzó- és vegyi) anyagok kerülhetnek a talajvízbe. Az ásott kutak vize éppen ezért ivásra ritkán alkalmas. Ivóvízként a rétegvizeket érdemes fogyasztani, mivel ezeket alul-felül vízzáró réteg szigeteli.
A mélyben hosszabb utat megtevõ víz felmelegedhet: a 20 ºC-nál melegebb rétegvizet hévíznek nevezzük. A kõzetekbõl sok ásványi anyagot is oldhat magába a víz, ezek az ásványvizek. Hazánk mind hévizekben, mind ásványvizekben gazdag ország.
A karsztvíz a karsztosodásra hajlamos kõzetek (mészkõ, dolomit, esetleg lösz és gipsz) repedésein leszivárgó, építõ, szállító és romboló munkát végzõ víz. Oldó hatását a talajban lévõ levegõbõl felvett szén-dioxid segítségével képzett gyenge sav adja. Többnyire a hajszálrepedések mentén lép reakcióba a kõzettel. Így keletkezhetnek a felszíni tálszerû berogyások, a dolinák, s a barlangok kialakulása is ily módon kezdõdik.
Az oldott anyaggal telítõdött karsztvíz már csak szállít, majd az oldatban tartott ásványokat - többnyire kalcium-karbonátot (CaCO3) - lerakja. Így keletkezik a cseppkõ és a mésztufa (tetaráta).
A legszebb, legkomplexebb karsztjelenség: a barlang. Létrejöttéhez nemcsak oldás (korrózió) de koptatás (korrázió) is szükséges. Ennek feltétele egy olyan barlangi patak, melynek víznyelõjén a felszínrõl, a barlangot felépítõ kõzetnél keményebb kõzetek - mint "vésõk" (kvarckavicsok) - sodródnak be. (A karsztjelenségek rajzos bemutatása a II. kötetben található.) A karsztvíz karsztforrásként tör felszínre. Ezek vízhozama jelentõs, ugyanakkor erõsen ingadozó. Mindig tiszta, iható vizûek.
A felszín alatti vizek a hegylábaknál, a lejtõk aljában forrásként jutnak ki a felszínre (talajvízforrás, rétegvízforrás, karsztforrás).
A forrásokból ér, csermely, patak, folyó, majd folyam növekszik. Túráinkon az ér, csermely még nem jelent akadályt, egy patak már okozhat gondot, a folyó és a folyam már csak híddal "gyõzhetõ" le.
A folyók csak az ember létezéséhez képest
állandóak, az állóvizek még gyorsabban
változnak. "Öregedésüket" feltöltõdésük
okozza, így lesz a tóból fertõ 
mocsár
láp láprét
rét és végül
erdõ.
A tavak vízcseréje igen sok idõt igényel, így öntisztulásuk is lassabb folyamat, ezért fokozottan érzékenyek a szennyezésekre.
A vizek minõségi állapotáról jól tájékoztat a benne élõ élõvilág és a vízparti környezet.
Termálvizeink és gyógyvizeink a következõ
csoportokra oszthatók:
(Hubai József: Magyarország erõforrásainak
geográfiája 1992.)
|
A légköri, felszíni és felszín alatti vizek ismeretében azt gondolhatnánk, milyen hatalmas is a Föld vízkészlete; hogy-hogy mégsem elegendõ? Pedig a természetes vizek - az elõzõekben utaltunk rá - megújuló, öntisztuló képességgel rendelkeznek, elsõsorban élõviláguk révén. Ma már sajnos az emberi tevékenységek (ipar, mezõgazdaság, háztartások, katasztrófák ....) okozta terhelést a vizi tisztító szervezetek nem képesek tolerálni (kiegyenlíteni). Ennek oka, hogy ma az ember nagy tömegben és sokféle célra (ivóvíz, ipari víz, öntözõ víz, viziút, vizienergia, sportolás, pihenés, haltenyésztés, gyógyászat ....) használja, s eközben szennyezi a vizeket. Ma már Európa, s köztük hazánk legtöbb vize nemhogy ivásra, de fürdésre sem alkalmas! A tiszta víz pedig egyre nagyobb érték, s mással nem pótolható!
A bevezetõ részben említettük, hogy az emberiség rendelkezésére a Föld hatalmas vízkészletének csak mintegy 0,03 %-a jut, s ez az édesvíz-mennyiség elsõsorban a folyók, tavak vizét jelenti.
Az USA egy állampolgárára átlag 600 liter, míg magyar honfitársainkra kb. 300 liter tiszta ivóvíz felhasználás jut naponta. A hasznosítás végeredménye minden esetben szennyvíz, melynek 1 m³-e 12-15 m³ tiszta vizet tesz élvezhetetlenné. Ugyanakkor 1 m³ kõolaj egymilliószor több vizet változtathat halott térséggé! Ezért kell a vízzel jól gazdálkodnunk!
A vízgazdálkodás szakterületei:
Folytatás: Talajtakaró (pedoszféra)
2. kötet: Magyarország vízrajza