A
tábortûz esemény. Ez az õselem hangulatával
mindig varázslatos légkört teremt az éjszakában.
Ételeinket megbolondító, ízesítõ
hatása sem elhanyagolható. Az, hogy milyen tüzet, tûzhelyet
készítünk, függ a tûz funkciójától,
hogy fõzéshez, sütéshez, melegedéshez
kell-e. Függ a terep adottságaitól (gödörbe,
kövek közé helyezzük) és tapasztalatainktól
is. Így sokféle tûz készülhet, de az alábbi
szabályokat mindig be kell tartani:
A tábortûznek mindig van programja: étkezés, dalolás, játék, megbeszélés, elõadás, beszélgetés, a hulladék elégetése. Ezeket nem árt elõkészíteni, de legalább idõrendbe szervezni.
A TÛZREVALÓ
Még esõben is könnyû gyújtóst találni a fák elszáradt ágvégein, a fenyõk felcsupaszodó törzsén. De gyújtósként minden gyúlékony anyag megfelelõ: széna, papírszemét, száraz levél, kóró, bogáncs, toboz, õsszel az elhagyott madárfészek.
Az ideális tûzifák a lombhullató keményfák: tölgy, gyertyán, kõris, bükk, juhar, akác. A legjobb parázstartó a csertölgy. A fenyõfélék füstje kellemes illatú, de kormozza az edényt. A fõleg vizek közelében élõ puhafák (nyár, fûz) élénk lánggal égnek, de hamar kialszanak. Kevés meleget ad és könnyen hamvad: a szelídgesztenye, bodza, hárs, nyár, szil, vadgesztenye és a kecskefûz.
Élõ fát sohase használjunk turista tüzünkön, mert akad kiszáradt is, mert nem praktikus (gyengén ég) és mert etikátlan! Kivétel a nyárs vágása, melyet mindig oldalhajtásnál metsszünk le!
"....turistaként úgy járjuk a természetet, mint ami valójában a mienk, mindnyájunk tulajdona. Szeressük, óvjuk, figyeljük. Ne pusztítsunk feleslegesen semmit, hanem gazdálkodjunk a természet javaival!...Tartsuk tiszteletben a természetet!" (Dr. Kós Károly)
A túrázó mindig nyitott szemmel jár, hogy lásson is, ne csak nézzen! Ám erre is fel kell készülni! Tudnunk kell hol, mit keressünk, mi várható ott, ahova megyünk és észre kell vennünk a szokatlant is.
Az élettelen természet (kõzetek, sziklaformák, idõjárási elemek....) csoportosan is jól megfigyelhetõk. A növényzetben viszont több ember taposása már kárt tehet. Madár- és vadlesen is egyértelmû a kisebb létszám elõnye (zajkeltés, szagingerek, szûk tartózkodási hely....).
Döntõ lehet az idõpont is:
Olyan helyszínt válasszunk, ahol biztonságosan, észrevétlenül megközelíthetõ a megfigyelendõ élõlény élõhelye (biotópja). Jó kilátással rendelkezzünk, és ha szükséges, legyünk rejtve. Fontos lehet a szél és a napfény iránya is.
Ne szégyelljük kikérni mások tanácsát!
A megfigyelés eszközei változatosak, de jegyzetfüzet, határozó(k), megfelelõ öltözet, no és a türelem meg a szerencse nélkülözhetetlen. A megfigyelésekre mindig kellõ idõt kell számítani. A látottakat célszerû rögzíteni: rajzon, fotón, írásban.
E szempontból legérdekesebbek a hegyek. A "rejtett kõ", a lakkolit (Mórágyi gránitrög, Velencei-hg.) az üledékek alól kibukkanva a mélyben kikristályosodó magmás kõzet szerkezetét mutatja. A határoló üledékek repedéseit kitöltõ gránitpegmatitok kvarcot, földpátokat, csillámokat tartalmaznak, de elõfordulhatnak féldrágakövek is (Mórágyi rög). A magmás és üledékes kõzetek érintkezési zónáiban szép ásványok találhatók (Velencei-hg: fluorit).
Ugyancsak érdekes az andezit vulkánok területe, ahol a kõzetek felszínén, erezeteiben fémércek kiválását figyelhetjük meg. Ilyenek a pirit, kalkopirit és szfalerit ásványok (pl. Recsk, Gyöngyösoroszi, Telkibánya). A kvarcit és kalciterezetek tartalmazhatnak féldrágaköveket is, például ametisztet, opál-féléket (Gyöngyösoroszi, Recsk, Erdõbénye, Telkibánya). Érdekesek az üledékes rétegek érintkezési területei, fõleg agyag- és mészkõrétegek között. Itt az ásványok kölcsönhatására új ásványok jöhetnek létre, mint pl. az opál, a bauxit, a vasércfélék és a gipsz (Rudabánya, Perkupa, a Bakony és Vértes bauxitbányái).
Üledékes kõzetek õrzik a régmúlt idõk élõvilágának nyomait is kövületek formájában (Vértesszõlõs, Tata: Kálvária-domb, Biatorbágy, Süttõ...). Érdekesek a megkövült életnyomok: gerinces állatok lábnyomai, növényi részek lenyomatai, vagy elszenesedett maradványai. A nyomokat, növényi részeket ásványos oldatok - kovasav - kövesítik. (Ipolytarnóc, Szalajka-völgy, Tálya).
A hegyek lepusztulásával keletkezõ törmelék felhalmozódhat a hegyek tövében, a folyók, patakok szállító munkája révén a folyami hordalékokban is. Ezért érdemes a vízfolyások medrét, partjait is figyelni. A víz oldó és eróziós tevékenységének hatására keletkezõ karsztos- és hévizes barlangok igazi "paradicsomok" a megfigyelõ számára. A kioldott kalcium-karbonátból (CaCO3) felépülõ cseppkövek, borsókövek, aragonit képzõdmények látványa felejthetetlen élményt ígér (Baradla-barlang, Béke-barlang, Vas Imre-barlang, Pálvölgyi-barlang, Szemlõhegyi-barlang).
A barlangok védett területek, a cseppkõ- és hévizes képzõdményeket letörni, fogdosni szigorúan tilos!
A barlangi patakmedrekbõl, vagy bontás során a törmelékbõl engedéllyel gyûjthetünk mintákat. (Kõzet- és ásványfelismerést lásd a II. kötetben).
Ne leszakítással, letépéssel gyûjtsünk! Maradandóbb, ha meghatározzuk, lerajzoljuk, lefényképezzük a növényt. Így lesz igazi, hosszantartó emlékünk!
Mégis, mikor tehetünk kivételt?
(Segítség a növényfelismeréshez a II. kötetben található: Ehetõ-, gyógyító- és mérgezõ növények, Lágyszárú növények megfigyelése, Fák megfigyelése )
Egy-két gyakori kártevõ kivételével tilos az állatok befogása! Szaktáborokban hozzáértõk irányításával néhány órás megfigyelésre kisállatok (rovarok, csigák, pockok) befoghatók, de a tanulmányozás után a gyûjtés helyén szabadon kell engedni "õket"! A begyûjtés egyszerû módja a talajcsapda. A földbe helyezett pohár, széles szájú üveg (befõttes üveg), fõleg az éjszaka mozgó ízeltlábúakat gyûjti össze, de akár cickányra is számíthatunk. Ajánlatos a csapdát kaviccsal alátámasztott fakéreggel, lapos kõvel lefedni, ill. benne "csalianyagot" (sör, hús, máj, sajt, almaszelet, kenyér...) elhelyezni. Érdemes többféle élõhelyet (zárt erdõ, erdõszél, rét, vízpart) megszondázni.
A fénycsapda az éjszaka repülõ változatos rovarvilágot csalogatja össze.
A legizgalmasabb, legtanulságosabb és a természettel szemben a legkíméletesebb az állatok életnyomainak vizsgálata. Ekkor nem az élõlényt, hanem a rá utaló nyomokat, jelenségeket figyeljük meg. Így a fauna (állatvilág) zavarása nélkül is sok információt szerezhetünk.
A leggyakoribb, bár nem mindig a legfeltûnõbb, a mozgásnyom. Ide sorolható a madarak repülésmódja is. A talajban keletkezett lábnyomok igen sokfélék: a rovarok "hernyótalpas" rajzolata éppúgy idetartozik, mint a róka "zsinórozó" csapása. E nyomok a napsugarak ferde, hegyesszögû beesésekor (súroló fényben) tehát reggel és alkonyatkor szembetûnõek. Elsõsorban nedves agyagon és homokon "gyûjthetõk", figyelhetõk meg a vadcsapások és vadváltók ösvényein. (Gyakrabban elõforduló állatnyomok rajza a II. kötetben található).
A telephely nyom a pihenés, az alvás nyoma. Lehet: barlangban, üregben, lyukban, odúban, lehet kotorék, vacok, dagonya, fészek és itató mentén.
A táplálkozási nyomok sokfélék:
Szaporodási nyom lehet a petecsomó, a gubacs, a tojáshéj, a fészek és a rovarbáb...
Vedlési nyom: a toll, a szõr, a serte, a rovar és hüllõ levedlett "bõre".
Az egyéb nyomokhoz sorolhatjuk a csigaházakat, állati tetemeket, vakondtúrásokat, pókhálót, szag- és hangjeleket.
A vadon élõ állat megfigyelése természetes élõhelyén, ez a les. Felkészüléskor nem árt az erdésszel megbeszélni és a tanácsát kérni. Elengedhetetlen feltétel a kis létszám és a helyismeret. A leshelyet alkonyat, vagy pirkadat elõtt foglaljuk el és sötétedés, ill. teljes nappali világosság után fél órával hagyjuk el, az állatok zavarása nélkül. Legjobb, ha terepszínû ruházatot viselünk, mely kényelmes, és réteges. Gondoljunk a harmatra, esõre is! A leshelyen uralkodjunk mozdulatainkon, ha szükséges csak lassan változtassunk testhelyzetet.
Sokat segít a távcsõ, ha megfelelõ a fényereje és a nagyítása. Erõs nagyításnál azonban szûkül a látótér, könnyen bemozdulhat. Ez fõleg az élénk madarak, rágcsálók követését nehezíti. A "kompromisszum" egy 8 x 20-as távcsõ lehet.
Fõleg madarakra jellemzõ a kortól, nemtõl, évszaktól függõ tollazat fajon belül. Ez megnehezíti az azonosítást. Ilyenkor segít a megfigyelt környezet, az állat habitusa, kontúrja, illetve röpképe.
Hangulatos, kevésbé ismert megfigyelési mód, melynek során nagyszámú, éjszakai életmódot folytató állatot ismerhetünk meg. Nappal bejárt terepen válasszunk széles, kényelmes, veszélytelen, zajmentes utat. Amíg nem halljuk a "zsákmányt", lehetõleg ne világítsunk. Elõnyös a lámpa fényét vörösre színezni (fóliával), mert az éjjeli állatokat ez nem zavarja. Hasznos lehet néhány nagy fényerejû lámpa is.
A várható állatok: éjszakai békák (varangy-félék, ásóbéka), foltos szalamandra, meztelen csigák, futóbogarak, egerek, pockok, cickányok, pelék, denevérek, baglyok, lappantyúk.
Vízparton vízicickányra, pézsmapocokra, vízben pisztrángra "vadászhatunk".
Érdemes megfigyelni néhány éjjel virágzó növényt is (pl. fehér mécsvirág).
Tisztább vizek partján lesben ülve, szabad szemmel is, de színházi távcsõvel még inkább, mozgalmas világ tárul elénk, ha a mélybe pillantunk. Egy egyszerû eszközzel, a "vízbelátóval" még több élményt szerezhetünk. A megfigyelõ eszköz egy 10-20 centiméter átmérõjû, 50-70 centiméter hosszúságú mûanyag csõ, melynek alsó nyílása plexi- vagy üveglappal fedett.
Folytatás: Dalok és játékok; Szálláshelyek; Utazás
2. kötet: Megfigyelések (gyûjtések)